CAESAR, A SZABÁLYTÖRŐ

Olvassunk fel a gyereknek egy részletet az egyik legnagyobb magyar kreatív, Karinthy Frigyes Caesar és Abu Kair című írásából:
„Caesar tizennyolc éves koráig vidám és gondtalan életet élt, előkelő patríciusok lakomáin gyakrabban volt látható, mint a kollégiumban. A görög bölcsészet nem nagyon érdekelte, annál inkább a nők meg a kártya. De jól vívott és kitűnő társalgó hírében állott. (…)

Tizennyolc éves korában csinos összeghez jutván, hosszabb kéjutazást tett Indiába. Visszajövet hajóra szállt, hogy Görögországon keresztül térhessen hazájába. Ez alkalommal kalózok fogták el a hajót, a legénységet tengerbe vetették, Caesart pedig fogolyként vitték a kalózhajó fedélzetére, Ben Jusszuf kapitány elé.

A kapitány, aki előkelő nevelést szerzett Bagdadban, látván, hogy kivel van dolga, Caesart társadalmi állásának megfelelő modorban fogadta. Értésére adta ugyan, hogy foglyának tekinti, akit ha jónak lát, meg is ölethet, de tisztelte benne az úriembert, és szabad mozgást biztosított neki a fedélzeten.

Ben Jusszuf titokban örült, hogy intelligens ember került a hajójára. Szenvedélyes sakkjátékos volt, és számított rá, hogy Caesarban méltó játszótársára akadt. Egy este beszélni kezdett a sakkjátékról, nagy elragadtatással fejtegette, hogy India milyen halhatatlan érdemeket szerzett e játék felfedezésével és kultuszával. De Caesar, aki a sakkjátékot alig ismerte, legfeljebb futólag, egy-két játszmát kísérve, véletlenül, gúnyosan és gőgösen mosolygott. Ben Jusszuf kérdésére, hogy miért teszi ezt, kijelentette, hogy ostobaságnak tartja az egész játékot, és mindenkit ostobának, aki míveli. Egyébként bár alig játszott eddig sakkot, nem hiszi, hogy volna Indiában vagy akárhol valaki, aki őt megverné, vagy csak eldöntetlent is ki tudna csikarni tőle.

Ben Jusszuf éktelen haragra gerjedve ezen a szemtelen és hencegő beszéden, már-már neki akart menni Caesarnak, de aztán türtőztette magát, s látszólag nyugodtan egy játszma sakkra szólította fel Caesart, oly feltétellel, hogy ha Caesar megnyeri a játszmát, visszaadja neki szabadságát; ha azonban elveszíti, a legnagyobb árboc legfelsőbb keresztfájára kötteti fel. Caesar könnyed és hanyag mosollyal, egy fejbiccentéssel fogadta el a feltételeket, és leült a sakktábla mellé, jelezvén, hogy kész azonnal állani a mérkőzést.

Ben Jusszuf, aki kardját maga mellé tette az asztalra, már az első lépéseknél látta, amit különben mindjárt sejtett, hogy egészen gyakorlatlan és kezdő játékossal van dolga, aki sokszor még a legelemibb feltételeket is összezavarja, úgy, hogy néhányszor figyelmeztetnie kellett a helyes lépésre. De Caesar nyugodtan és fölényesen játszott tovább, mit sem törődve azzal, hogy egyik figuráját a másik után veszti el, csak arra ügyelve, hogy királyát védett és jó fedezékbe helyezze.

Jusszuf azonban nagy figyelemmel és makacs energiával játszott, azzal törődve csak, hogy mindenáron sarokba szorítsa ellenfelét, sehol módot nem adván neki védekezésre vagy pláne ellentámadásra. Miután néhány figuráját ravasz cselekkel elütötte, ravasz és bonyolult, körültekintő kombinációba bocsátkozott, melynek célja az ellenséges király oly módon való körülzárása volt, amit a sakkban “matt”-nak neveznek, s ami a játszma végét, az ellenfél legyőzetését jelenti.

Fél óra múlva a kombináció sikerrel járt, Caesar királya körül egyre szűkült a gyűrű, egyik “sakk!” követte a másikat, s egyszerre felállt Jusszuf, húzott egyet, s így szólt: “Sakk-matt! Elvesztetted a játszmát!”

Caesar, aki fütyürészve húzgálta szorongatott királyát, nyugodtan nézett fel rá.

Miért? – kérdezte és vállat vont.

Miért! – hüledezett Ben Jusszuf. – Hát nézd meg a táblát. A királyod nem mehet sehová; ha ide megy, leüti a ló, ha ide megy, leüti a futó; ide nem mehet, mert itt a saját futód áll, és más helye nincs a táblán.

A táblán nincs – mondta nyugodtan Caesar -, de itt van, a táblán kívül. – Ezzel nyugodtan felemelte királyát, s leállítván a tábláról, maga mellé állította az asztal szélére. – Folytasd, Ben Jusszuf.

Te szerencsétlen – kiáltott Ben Jusszuf magánkívül -, de azt nem lépheti a király.

Látod, hogy lépheti.

De nem a sakkszabályok szerint! – ordított magánkívül Ben Jusszuf.

De ezentúl ezek lesznek a sakkszabályok, el fogom rendelni! – kiáltott most már Caesar is, felugrott, elkapta az asztalon heverő kardot, s levágta Ben Jusszufot.

A megrémült legénység behódolt Caesarnak, aki mint a hajó új kapitánya, partra vitte a hajót, és rakományát eladta a normann kereskedőknek.”

Ezután beszéljük meg a gyerekkel a felolvasott részlettel kapcsolatban a következőt. Nyilvánvaló, hogy amennyiben a valós életben egy igazi sakkpartiról van szó, ahol csak az eldöntendő, hogy melyik játékos a jobb, nos, ott a sakk szabályai szigorúan betartandók. Pusztán azért, mert abban az esetben egy mindkét fél által elfogadott szabályrendszer – korlátok – között zajlik a játszma a sportszerűség határain belül.

Karinthy írásában azonban életről-halálról van szó, egy olyan helyzetről, amelyben nem érvényesek a szabályok, illetve, ahol az marad életben, aki kreatívabb, aki a legszokatlanabb megoldással harcol. És igen, itt értünk oda a lényeghez: a kreatív gondolkodásban sem érvényesek a szabályok. Ezért törd meg azokat, és főként – ÉS FŐKÉNT! – ne állíts fel magadnak szükségtelenül újakat!